A szállás igénybevételével magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.
A Házirend az ÁSZF részét képezi.
Felhívjuk a figyelmet, hogy jelenleg a terület elektromos hálózatfejlesztési munkálatai miatt a szauna felfűtésének idejére, – mely maximum 1 óra, – a jakuzzi főkapcsolóját szükséges kikapcsolni a biztonságos és zavartalan áramellátás érdekében.
1. A Vendégházat olyan állapotban kell elhagyni, amilyenben az érkezéskor átvették – rendben, tisztán és sértetlenül.
A nyaralót frissen kitakarítva és rendezetten adjuk át, ezért kérjük, hogy az itt tartózkodásuk alatt ügyeljenek a rendre, a berendezések épségére és őrizzék meg a tisztaságot. Távozáskor kérjük ne hagyjanak mosatlan edényt, a mosogatógépbe pakoljanak be. Szokatlan, a nem rendeltetésszerű használatból eredő extra szennyezettség esetén plusz takarítási díjat számítunk fel, melynek díja minimum 20.000,- Ft. Bulik, rendezvények tartása tilos!
2. A Zalaidill Vendégház az érkezés napján 15-tól foglalható el, távozás napján 11 óráig kell elhagyni. Előzetes egyeztetés alapján, foglalástól függően, az időpontok kérésre esetlegesen változtathatóak.
3. Az érkezés kulcsszéfes rendszerrel működtetett, igény esetén a Szolgáltató képviselőjének jelenléte biztosított. A Vendég a Szolgáltatás igénybevételével tudomásul veszi, hogy a digitális okmányolvasó használatára vonatkozó és hatályban lévő 235/2019. (X.15.) Korm. rendelet értelmében a bejelentkezés feltétele a Szolgáltatást igénybe vevők fényképes személyazonosításra alkalmas okmánya adatainak digitális okmányszkennerrel történő adatrögzítése, melyet a Szolgáltató köteles továbbítani a Vendég Információs Zárt Adatbázisba. Az okmánybemutatási kötelezettség független a vendég életkorától. Az okmány bemutatásának hiányában a Szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. Az ezen alpontban történő szolgáltatás-megtagadás esetén a Szolgáltató a 12. pontban rögzített lemondási- vagy módosítási összeg megfizetésére igényt tart. A távozás is kulcsszéfes rendszerrel működtetett. A kapun kerül elhelyezésre egy kóddal működő doboz, amely a kulcsok tárolására szolgál. Távozáskor a Vendég a kulcsot behelyezi az erre szolgáló dobozba, amelyet a Szolgáltató a kód beütésével tud kiemelni. A távozás tehát egyénileg történik, azon a Szolgáltató jelenléte nem szükségszerű, de kérésre biztosított.
4. A Zalaidill Vendéházban csak a bejelentett vendégek tartózkodhatnak
A vendégház belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem bejelentett használói annak. Amennyiben a szállásadó észrevesz olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a szállásadónak teljes körű jogában áll lemondani a szállást minden vendég részére a foglalási díj megtartása mellett. (hasonlóan a határidőn túli lemondás esetéhez)
5. Étkezésre kérjük a konyhát, étkezőpultot és a teraszt használják. A galérián, ágyban és a kanapén étkezés tilos!
6. Nyaralónkban a gyermekeket kizárólag teljes szülői felügyelet mellett tudjuk fogadni. A gyermek kísérői és/vagy törvényes képviselői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.)
6. Tekintettel az épület kialakítására és az arra érzékeny vendégeinkre sajnos nem tudunk házi kedvencet fogadni.
7. A vendégház nem dohányzó! A zárt térben a ház összes szintjén tilos a dohányzás és az elektromos cigaretta használata is! Dohányozni a teraszokon és a kertben van lehetőség, kizárólag hamutartó használatával! Csikkeket eldobni a szállás teljes területén szigorúan TILOS!
A fenti szabályok megszegésével okozott esetleges károkat a Vendég köteles megfizetni. Melynek megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a foglalási díj megtartása mellett a további szolgáltatás-nyújtást megtagadni és 50.000,- Ft kötbért követelni.
A teljes szálláshelyen tilos a nyílt láng (pl. gyertya, mécses, füstölő) használata.
Tűzgyújtásra kizárólag az arra kijelölt kerti sütögető helyen van lehetőség, melynek használata után kérjük a tüzet gondosan, vízzel eloltani szíveskedjenek.
8. Eszközhasználat
A szálláshelyről, illetve a helységekből bármit, így bútorokat, berendezési tárgyakat kivinni, áthelyezni nem megengedett. Így különösen, de nem kizárólagosan nem megengedett beltéri bútorok, ágytakarók, párnák teraszon történő használata. (A teraszon a kifejezetten erre a célra kihelyezett kültéri bútorok és párnák használhatók.)
A Vendég által behozott elektromos berendezésekért, az azok okozta károkért a Vendég a felelős.
Tilos pirotechnikai eszközök használata a szálláshely teljes területén, valamint a kapcsolódó utca szakaszán.
9. A vendég felelőssége
A Vendég a szálláshely szolgáltatást a teljes tartózkodási idő alatt a saját felelősségére veszi igénybe és teljeskörű felelősséggel tartozik a többi vendég és azok magatartásának vonatkozásában is. Kiemelten igaz ez a lépcsők, a galéria, valamint a háló használata esetében. (csak saját felelősségre és rendeltetésszerű használat mellett)
10. Rongálás és károkozás
a) Értékeik megőrzése érdekében kérjük, hogy a kaput és a házat mindig zárják.
A Szolgáltató nem felel
– a Vendég által saját maga okozott károkért,
– a vis major következtében bekövetkezett károkért,
– a Szolgáltatónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni a Szolgáltató önhibáján kívül történt károkért (mint pl. áramszünet, inetrnet szolgáltatás kimaradása, közüzemi akadozás, jégeső, természeti csapás, parkoló autóban keletkezett sérülések, földrengés, egyéb természeti jelenségek, stb.)
– a Zalaidill területén, illetve a parkolóban hagyott személyes tárgyakért, értéktárgyakért, készpénzért. A Vendég a Szolgáltatás igénybevétele során a szálláshely területén a személyes tárgyairól, értékeiről saját felelősségére köteles gondoskodni, azokat megóvni, megőrizni.
A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a Szolgáltatónak, és minden szükséges adatot rendelkezésére bocsátani, amely ahhoz szükséges, hogy a káreset körülményei tisztázhatóak legyenek.
A vendégházból való távozás után utólagos reklamációt nem fogadunk el.
Szolgáltatóként mindent megteszünk vendégeink biztonságának biztosítása érdekében, azonban a házban illetve a parkolóban lévő személyes vagyontárgyaikért, valamint a ház és környezete nem rendeltetésszerű használatából eredő személyi sérülésekért, illetve a házban keletkezett károkért, otthagyott személyes dolgokért felelősséget nem tudunk vállalni.
b) A Vendég az általa a Szolgáltatónak, vagy harmadik személynek okozott károkért köteles helytállni. (A Vendég vagy kísérője, vagy ezen személyek bármelyikének felügyelete alá tartozó személyek által elkövetett károkozás esete.) A Vendég kártérítési kötelezettsége akkor is fennáll, ha a károsult kárának megtérítését közvetlenül a szolgáltatótól jogosult követelni.
A Vendéget a fentiek alapján kártérítési felelősség terheli a Szolgáltató irányába az általa a Vendégházban vagy annak felszereléseiben gondtalanságból vagy szándékosan okozott károkért. A károkozást a Vendég köteles a Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni. Amennyiben a káresetről a Szolgáltató a fentiek ellenére nem a Vendég jelzése útján értesül, az okozott kárról a Szolgáltató fényképet készít, melyet eljuttat a kár okozójához. A kártérítés összege a kár jellegétől függ, melyet a Szolgáltató, vagy képviselője határoz meg. A kár okozója, illetve a Szerződő fél (Vendég) egyetemlegesen kötelesek megfizetni a Szolgáltató felé az okozott kárt.
11. Biztonsági kamera használata
Kizárólag vagyon és balesetvédelmi okokból az ingatlan külső területe biztonsági kamerával van ellátva. A Vendég az ingatlan területére történő belépéssel hozzájárul, hogy róla felvétel készüljön. A felvételeket az elektronikus rendszer 1 hónapig tárolja, utána automatikusan törlésre kerül.
12. Az Zalaidill területén bulik, tartása, hangoskodás, hangos zenehallgatás, kiabálás nem engedélyezett, napszaktól függetlenül. Az üzemeltető jogosult figyelmeztetni a rendbontó vendéget és ha felszólításra sem függeszti fel rendbontó tevékenységét, az üzemeltető jogosult kártérítési, visszafizetési kötelezettség nélkül kiutasítani.
A házirend megsértése esetén a szállás lemondásra kerülhet. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napokat.
Jakuzzi használata
- Óvatosan ereszkedj be és szállj ki a medencéből a csúszásveszély miatt.
- A jakuzzit mindenki csak saját felelősségére használhatja.
- A jakuzziba ugrálni balesetveszélyes és szigorúan TILOS!!
- A jakuzziba ételt, italt, üveget, üvegpoharat, tányért bevinni is szigorúan tilos!
- A jakuzzivizébe nem tehető sampon, tusfürdő, habfürdő, fürdősó, illóolaj vagy illatos fürdőgolyó sem. A fentiek a kémiai anyaguk és az apró szemcsék miatt károsíthatják a hidromasszázs rendszer szerkezetét.
- A jakuzzihasználata előtt az alapos tusolás kötelező, ezzel is csökkentve a fenti idegen anyagok, egyéb szennyeződések bekerülését a jakuzzi vízterébe.
- A thermotetőre felmászni, azon állni, ülni, feküdni TILOS!
- Ha a jakuzzi használaton kívül van, a biztonsági thermo tetőt mindig helyezzék vissza és a hőmérsékletet állítsák minimum 35 fokra..
- A jakuzzit a gyermekek csak folyamatos szülői felügyelettel vehetik igénybe és csak saját felelősségre.
A fenti szabályok megszegésével okozott esetleges károkat (pl. a jakuzzi vízének beszennyezése esetén a tisztítás és újra töltés költségét) a Vendég köteles megfizetni.
A fentiektől függetlenül, amennyiben a Vendég a tartózkodása alatt a jakuzzi ismételt újra töltését, tisztítását kéri, annak díja 15.000,- Ft/alkalom.
Finn szauna használata
A szaunát mindenki csak saját felelősségre használhatja, a szabályok betartásával.
- Szaunázás előtt a zuhanyzás, majd szárazra törlés ajánlott!
- Ékszerek, szemüveg viselése veszélyes égési sérülést okozhatnak!
- Étel-ital fogyasztása tilos!
- Belépés törölközőben, papucs nélkül.
(Fürdőpapucsban és egyéb lábbeliben a szaunába lépni tilos.) - A szauna padra való leüléskor a törölköző vagy a szauna lepedő használata kötelező! Teríts magad alá törölközőt, saját és mások érdekében, higiéniai okból tested ne érintkezzen a paddal!
- Tartózkodási idő: 10-15 perc, lehűtés és minimum 20 perc szünet után ez maximum 2x ismételhető.
- Tilos bármilyen folyadékot, akár szauna olajat a testre kenni, illetve szétlocsolni. A szauna kályhára kizárólag felöntést dézsából, a dézsában elhelyezett öntő kanállal lehet. Soha ne önts illóolajat közvetlenül a kövekre, a kályhára.
- Szaunázás után a zuhanyzás erősen ajánlott, a méreganyagok távozását elősegítendő!
- 14 éven aluli gyermekek számára nem ajánlott a szauna!
- 16 év alatti gyermek csak nagykorú vagy szülői felügyelet mellett- és felelősségére használhatja a szaunát.
A szaunát nem vehetik igénybe lázas vagy fertőző betegek, akiknek nyílt sebük van, továbbá ittas, illetve kábító, bódító, tudatmódosító szer hatása alatt állók!